Anyámmal éppen a folyóson mentem végig. A holnapi bálra készülünk, ami azért különleges, mert a Tizennyolcadik születésnapomat ünnepeljük. A napra sok különleges vendég fog érkezni és reménykedem egy esetleges kérőben is. Beléptünk a szobába és a szemem elé tárult a ruhaáradat. Szebbnél szebb báliruhák voltak mindenhol. Csillogó szemme pörögve körbe jártam őket amin anyám jól hallhatóan jót mulatott.
-Tetszik? – kérdezte miközben kezeit a vállamra tette.
-Nagyon.
-Melyiket próbáljuk fel először? – kérdezte már mellőlem.
Egy kupacba szedtük a ruhákat amiket mindenképpen fel szeretnék próbálni, majd ezt meg is tettem. Mikor már csak egy ruha volt hátra kezdtem feladni a reményt. Az eddig felpróbált ruhák mind vagy túl egyszerűek voltak vagy nehéz lett volna bennük mozogni. Végül csak belebújtam a gyönyörű ruhacsodába és a tükör elé sétáltam. A ruha valami elképesztően gyönyörű volt és könnyen lehetett benne mozogni.
-Gyönyörű vagy! – mondta anyám miközben átkarolta a vállamat.
-Köszi! – mondtam neki miközben felé fordultam és megöleltem.
A kapcsolatom a szüleimmel a jobbnál is jobb. Amióta csak az eszemet tudom mindig mellettem voltak és támogattak. Elindultunk a szobám felé ahol a fejemre került a tiara és egy próba smink. Mikor mindennel végeztünk belépett az apám.
-Wáo! Gyönyörű vagy! – odajött hozzám megpörgöttet aztán táncolni kezdtünk. – Nehéz dolgom lesz a bálon. Az összes herceg körülötted lesz majd.
Jót kuncogtam a megjegyzésén annak ellenére, hogy az eddigi összes bál előtt ezt mondta nekem. Még beszélgettünk egy darabig, majd elment mindenki a maga dolgára.
-Tetszik? – kérdezte miközben kezeit a vállamra tette.
-Nagyon.
-Melyiket próbáljuk fel először? – kérdezte már mellőlem.
Egy kupacba szedtük a ruhákat amiket mindenképpen fel szeretnék próbálni, majd ezt meg is tettem. Mikor már csak egy ruha volt hátra kezdtem feladni a reményt. Az eddig felpróbált ruhák mind vagy túl egyszerűek voltak vagy nehéz lett volna bennük mozogni. Végül csak belebújtam a gyönyörű ruhacsodába és a tükör elé sétáltam. A ruha valami elképesztően gyönyörű volt és könnyen lehetett benne mozogni.
-Gyönyörű vagy! – mondta anyám miközben átkarolta a vállamat.
-Köszi! – mondtam neki miközben felé fordultam és megöleltem.
A kapcsolatom a szüleimmel a jobbnál is jobb. Amióta csak az eszemet tudom mindig mellettem voltak és támogattak. Elindultunk a szobám felé ahol a fejemre került a tiara és egy próba smink. Mikor mindennel végeztünk belépett az apám.
-Wáo! Gyönyörű vagy! – odajött hozzám megpörgöttet aztán táncolni kezdtünk. – Nehéz dolgom lesz a bálon. Az összes herceg körülötted lesz majd.
Jót kuncogtam a megjegyzésén annak ellenére, hogy az eddigi összes bál előtt ezt mondta nekem. Még beszélgettünk egy darabig, majd elment mindenki a maga dolgára.
*18 évvel korábban:*
Az átok vészesen közeledett és úgy tűnt, nem lehet ellene semmit se tenni. Hófehérke kelletlenül, de búcsút vett lányától és férje kezébe adta. Éppen indulóban volt mikor valaki megállította. A királynő volt akinek köszönhetően most ilyen helyzetbe jutottak. Charming kardot rántott, de abban a pillanatban átrepült a szoba másik felébe.
-Nem veheted el őt tőlünk! – az ágyon fekvő anyának bár a hangja kemény volt, a szeméből könyörgés és fájdalom tükröződött.
-Nem is akarom. – felelt vissza lehajtott fejjel. – Azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek, mindenért amit tettem.
Ezek után ott hagyta a csodálkozó párost és egy védőburok segítségével megóvta a királyságot. Ezek után szépen lassan a királyság elfogadta őt. És habár az átok megtört lehetett belőle érezni valamit. A gyerekeken kívül senki sem öregedett.
-Nem veheted el őt tőlünk! – az ágyon fekvő anyának bár a hangja kemény volt, a szeméből könyörgés és fájdalom tükröződött.
-Nem is akarom. – felelt vissza lehajtott fejjel. – Azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek, mindenért amit tettem.
Ezek után ott hagyta a csodálkozó párost és egy védőburok segítségével megóvta a királyságot. Ezek után szépen lassan a királyság elfogadta őt. És habár az átok megtört lehetett belőle érezni valamit. A gyerekeken kívül senki sem öregedett.
*Napjainkban:*
Ez a nap is eljött. Tizennyolc éves lettem. A bál este nyolckor kezdődik, mi pedig anyával hét óta rohangálunk a kastélyban, hogy minden rendben legyen. Apa nemrég szólt hogy lassan induljak el, de én még mindig csak a tükör előtt állok és nézem magam. Hogy izgulok-e? Igen egy kicsit. És, hogy miért? Azt magam sem tudom pontosan, de érzem, hogy a mai napon megváltozik az életem örökre.
